Érdekszövetségbe tömörültek a háromszéki zenészek
Több fellépési lehetőséget és méltányosabb honoráriumot kérnek. Hetvenhét háromszéki zenész nyújtott be petíciót a háromszéki önkormányzat elnökének, Tamás Sándornak és Sepsiszentgyörgy polgármesterének Antal Árpádnak.
A petíció aláírói méltánytalannak tartják, hogy a Szent György Napok szervezői négy éve azt a szabályt vezették be, hogy a helyi előadóknak csak kétévente biztosítanak fellépési lehetőséget, illetve megalázónak tartják azt, ahogyan a helyi zenekarokat „beárazták”, vagyis mindenkinek egyformán, fejenként 200 lejes fellépési díjat adnak. A 77 háromszéki zenész által híradónknak is eljuttatott petícióban rámutatnak: Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy városa rendkívül gazdag helyi, minőségi zenét játszó muzsikusokban, azonban elkeseredéssel veszik tudomásul, hogy anyagi és időbeli korlátok közé vannak szorítva. A zenészek megoldásként javasolják, hogy az általuk felmutatott minőség és az eddig elért eredményeik függvényében, differenciált fellépési díjat fizessenek a városnapok szervezői, akárcsak a külhoni zenekarok, együttesek esetében. A háromszéki muzsikusok ugyanakkor szeretnék, ha hangsúlyosabb szereplési lehetőséget kapnának a reprezentatív rendezvényeken. A kezdeményezők híradónknak elmondták: kérésüket átadták a háromszéki és sepsiszentgyörgyi elöljáróknak, és ígéretek szerint a napokban beszélgetésre kerül sor az önkormányzat, a városnapok szervezői és a zenészek képviselői között.
Kovács Zsolt.