Emberközpontú érdekképviseletre törekszik a Nőszervezet
Marosvásárhelyen zajlott le a hétvégén az RMDSZ Nőszervezetének tisztújító küldöttgyűlése. A rendezvényen a küldöttek ismét bizalmat szavaztak a korábbi elnökségnek, akik így a következő három évben is folytathatják a munkát.
Az RMDSZ Nőszervezetének elnöke Bíró Rozália maradt. Elmondása szerint a szervezetnek rengeteg feladata van, amelyek egyrésze a családtámogatásra, közösségépítésre vonatkozik. Ezek mellett pedig jelen van a nők elismertségének növelése is.
Bíró Rozália egyben az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke is, véleménye szerint a jelenlegi helyzet egy olyan lehetőséget kínál, amivel élni kell, az EU tagországainak figyelmét olyan kérdések felé kell irányítani, amelyek fontosak az erdélyi magyar közösségek számára.
Bíró Rozáliát, az RMDSZ Nőszervezetének és az Európai Néppárt Nőszervezetének elnökét hallhatják.
Az RMDSZ Nőszervezetének tevékenysége az elmúlt három évben szerteágazó volt, hiszen különböző területeken tevékenykedő hölgyek fejtették ki a munkájukat a helyi közösségek érdekében. A cél az, hogy ezek a jövőben is megmaradjanak, ahogyan a többi nagy sikernek örvendő események is, mint például a Sikeres Nők Iskolája – mondta Csép Éva Andrea, a Nőszervezet ügyvezető elnöke, aki a jelenlegi pályázatokról is beszámolt rádiónknak.
Marosvásárhelyi Rádió/Nagy-Bodó Szilárd