Elvesztette Barót önkormányzata a székely zászló pert
Alapfokon elvesztette a Kovászna megyei Barót önkormányzata azt a pert, amelyet a székely zászló kitűzése és a polgármesteri hivatalon szereplő magyar nyelvű “Városháza” felirat miatt indított ellene a megye prefektusa.
Lázár Kiss Barna, Barót polgármestere elmondta, élnek a fellebbezés jogával, és megtámadják a székely zászló, valamint a Városháza-felirat eltávolításáról szóló bírósági határozatokat, de sok reményt nem fűznek az ügyhöz. A jelek szerint ugyanis a bíróságok sablon szerint járnak el, azaz az önkormányzatok ellen döntenek. Hozzátette: a lobogó és a felirat a jogerős ítélet megszületéséig a helyén marad. Alternatív megoldáson is gondolkodnak azért, hogy a hivatal a kedvezőtlen ítélet után se maradjon székely zászló nélkül. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke az újabb ítélet kapcsán hangsúlyozta, szerinte az államigazgatás szervei mellett az ország területét ketté osztották az igazságszolgáltatás felfogásában is: mind a szimbólumhasználat, mind a feliratok kapcsán Románia más területein törvényes az, ami Székelyföldön nem. A megyei önkormányzat elnöke egyetlen megoldásként azt látja, hogy a központi hatalom hozzon egy olyan döntést, amely – külön jogszabállyal – szabad szimbólumhasználatot biztosít a Székelyföldön.
MTI