Elutasították a gyereknevelési pótlék összegének emelését
Elutasította a képviselőház a Nemzeti Liberális Párt arra vonatkozó javaslatát, hogy 200 lejre emeljék a gyereknevelési pótlék összegét.
A tervezetet korábban az alsóház munkaügyi bizottsága is negatívan véleményezte, arra hivatkozva, hogy ez többletkiadással terhelné meg az államháztartást, és a kezdeményezők nem nevezték meg a forrást, amelyből a többletösszeget biztosítani lehet. A liberális párt képviselője, Dumitru Oprea arról beszélt, hogy a gyereknevelési pótlék összege tekintetében hatalmas különbség van Nagy-Britannia és Románia között: a szigetországban ugyanis 100 eurónyi állami támogatást kap az első gyermek, majd ez az összeg a második gyermeknél 65, majd a harmadik gyermeknél további 65 euróval emelkedik. A tervezetben szereplő 200 lejes összeg 44 eurót jelentene, és ez nagyon kevés még az Európai Unió közepesen fejlett országaihoz képest is – érvelt Dumitru Oprea. A tervezetet korábban a szenátus is elutasította. Az alsóház volt a döntő fórum a kérdésben.