Elsejétől várhatóan kinyitnak a színházak és az éttermek belső terei
Szeptember 1-jétől valószínűleg ismét kinyitnak a színházak, a mozik, valamint az éttermek belső terei, a megfelelő óvintézkedések mellett – nyilatkozta tegnap Klaus Iohannis államfő.
Mint fogalmazott, a nyitás természetesen a megfelelő biztonsági intézkedések mellett lehetséges, azaz üresen kell hagyni néhány ülőhelyet a nézők között, mindenkinek maszkot kell viselnie. A szabályokat a szakértők állítják fel. Hozzátette, fontos hogy ott, ahol a körülmények megengedik, újrakezdődjön a kulturális tevékenység.
A döntést mai ülésén hozza meg az Országos Készenléti Bizottság munkáját segítő technikai-tudományos tanács az éttermek belső tereinek megnyitásáról – nyilatkozta tegnap a Romániai Szállodák és Éttermek Munkáltatói Szervezetének főtitkára, Dragoş Petrescu.
A Ludovic Orban miniszterelnökkel folytatott egyeztetést követően Petrescu azt mondta, a technikai-tudományos testület ma határoz majd arról, hogy szeptember 1-jétől ismét kinyithatnak az éttermek belső terei, de szigorú védelmi intézkedések betartásával. A döntés minden étteremre vonatkozik majd, azokban a régiókban azonban, ahol nő a megfertőződések száma, a járványhelyzet alakulásának függvényében korlátozhatják ezek működését – magyarázta. A vendéglátóipar képviselői szerint 400 ezer alkalmazott állása forog veszélyben, ezért nem lehet tovább halasztani az éttermek beltereinek megnyitását.
A kulturális miniszter felvázolta a három lehetséges forgatókönyvet, amely által a színházakba visszatérhetnek a nézők.
Bogdan Gheorghiu elmondta egy optimista forgatókönyv szerint száz százalékban is megtöltenék a nézőteret, de egy közepes fertőzöttségi ráta mellett a nézőtér 66 százalékát lehetne megtölteni, természetesen a szabályok betartásával, így például a családok mivel egy háztartásból vannak, ülhetnek közvetlenül egymás mellett. A harmadik forgatókönyv szerint, ott ahol gócpont alakul ki, természetesen nem nyitnak ki a színházak. Példaként említette Bukarestet, amely egy közepes fertőzöttségi szintű város, így ott a tervek szerint 66 százalékát tölthetik meg a nézőtérnek.
A kultúrával foglalkozó egyre több ismert ember szólalt fel az utóbbi időben azért, hogy a színészek visszatérhessenek a színpadra, a közönség pedig a teátrumokba.
Constantin Chiriac a nagyszebeni Radu Stanca Színház igazgatója elmondta, hogy lehetséges alkalmazni az egészségvédelmi szabályokat. Ha már a bevásárló központokba és a játéktermekbe annyi ideje be lehet engedni az embereket, elképzelhetetlennek tartja, hogy zárva legyenek a színházak. Mindannyiunk érdeke, hogy megvédjük a közönség és a színművészek egészségét, de nem lehet megfosztani az érzelmektől az emberiséget – fogalmazott az igazgató.
Forrás: Agerpres/Digi24