Előzetes letartóztatásba került Elena Udrea
A legfelsőbb bíróság elrendelte tegnap este a korrupció miatt őrizetbe vett Elena Udrea parlamenti képviselő, volt miniszter harminc napos előzetes letartóztatását.
Mint ismert, a politikus őrizetbe vétele, majd előzetes letartóztatása azt követően vált lehetővé, hogy a parlament hétfőn jóváhagyta az ügyészek valamennyi kérését, amelyek az ellene zajló vizsgálatok lefolytatására, illetve előzetes letartóztatására vonatkoztak.
Kedden az ügyészek maratoni, csaknem tízórás kihallgatáson faggatták a volt regionális fejlesztési és turisztikai minisztert, majd későn este elrendelték 24 órás őrizetbe vételét. Elena Udrea így a szerda éjszakát már fogdában töltötte, a bíróság pedig az este úgy döntött, hogy megalapozott az előzetes letartóztatása. A politikust három rendbeli befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják.
A volt miniszter ellen összesen három ügyben folyik vizsgálat, így a Microsoft néven emlegetett számítástechnikai közbeszerzési ügyben, a Bute- gála miatt, amelyet az általa vezetett minisztérium szervezett, illetve egy másik közbeszerzési eljárás miatt. A politikus visszaélésnek nevezte az ügyészek eljárását, amely előzetes letartóztatásba helyezésére irányul.
MVR/MTI