Először üzent a magyar nemzeti ünnep alkalmából az államfő
Először üzent a magyar nemzeti ünnepen 2014-es megválasztása óta Klaus Iohannis szász származású államfő.
Az ország első embere az államelnöki palota honlapjára feltöltött üzenetében úgy fogalmaz, a romániai magyar kisebbség és politikai képviselői hozzájárultak Románia európai integrációjához, a demokratikus értékek helyreállításához, az emberi jogok és a kisebbségek védelméhez.
„Ez az európai jövő közös útjának alapja, amely megmutatja a múlt tanulságainak megértését” – fogalmaz üzenetében az államfő. Rámutat arra, hogy a világjárvány elleni küzdelem valamint az átélt időszak nehézségeinek leküzdésére irányuló szolidaritási törekvések bizonyítják, hogy a románok és a magyarok az interetnikus harmónia ápolásával együtt megszilárdítják az erős és virágzó társadalmat, azt a közös projektet, amelyben a romániai magyar kisebbségnek megvan a maga helye és figyelemre méltó hozzájárulása.