Előkerült az elveszettnek hitt Czóbel festmény
Több mint 100 év lappangás után került elő Czóbel Béla elveszettnek hitt Ringelspiel (Körhinta) című festménye, amely a BÁV őszi művészeti aukciójának egyik kiemelt tétele lesz.
A nemrég előkerült kép az életmű egyik utolsó láncszeme, de fontos adalék a nagybányai festészet történetének feldolgozásában is – közölte az aukciósház hétfőn az MTI-vel.
A festmény egy régi BÁV-gyűjtő kollekciójában volt eddig, ahol a cég szakértői fedezték fel. A festményt egy restaurátor tisztította meg, azután lettek ismét láthatók a kép vibráló színei. Közben Barki Gergely képvadász-művészettörténész kutatómunkájának köszönhetően bontakozott ki a festmény valódi jelentősége a Czóbel-életművön belül.
Az 1912-es nagybányai tárlaton Czóbeltől hat festményt állítottak ki, ebből ötöt már korábban beazonosítottak és csupán a körhintát ábrázoló képet keresték a szakértők. A most felbukkant posztimpresszionista főmű mindenképpen egy továbblépés a mester életművében az 1904 nyarán, Nagybányán készített plein art naturalizmus és az impresszionizmus készletével operáló festményekhez képest.