Elmondta első beszédét a Kongresszus előtt Trump
Elmondta első beszédét a Kongresszus előtt Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke.
A valamivel több mint egy órás beszéd első egyharmadában a megválasztása és beiktatása óta elért eredményekről beszélt. Elődje Barack Obama elmúlt nyolc évét elhibázottnak tartotta.
Donald Trump beszédének kétharmada a múltról és a múltban elhibázott döntések mai hatásairól szólt. Ahogy mondta, eddig rengeteg pénzt költöttek arra, hogy más országok határait védjék, miközben az Egyesült Államok átjáróház lett. Milliárdok mentek el más országok békéjére, miközben az amerikai utak felújítására nem maradt pénz. Az elnöki beszéd központi témája volt a terrorizmus elleni harc. Ahogy mondta, az adatok szerint a terrorizmus, vagy kísérlete miatt elítéltek többsége 2001. szeptembere óta külföldi volt. Az elnök beszédét szinte félpercenként állva tapsolta a kongresszus.