Ellenzik az élelmiszer-árréskorlátozás meghosszabbítását
A Romalimenta Élelmiszeripari Szakszervezeti Szövetség “kategorikusan” ellenzi az alapélelmiszerek árréskorlátozásának meghosszabbítását.
Az intézkedés szerintük nemcsak az élelmiszeriparra, hanem a fogyasztókra is katasztrofális hatással lenne. A Romalimenta elnöke, Sorin Minea az AGERPRES-nek elmondta, elhibázottnak tartják, hogy az árréskorlátozás csak a feldolgozókra és a kereskedőkre érvényes, a nyersanyagok beszállítóira pedig nem, holott a nyersanyagok ára Romániában jelenleg magasabb, mint külföldön.
Sorin Minea felrótta a kormánynak, hogy míg a mezőgazdasági szektornak “minden irányból adták az állami támogatásokat”, az élelmiszeripar semmit nem kapott, ráadásul a sokszor túlburjánzó szabályozás is nehezíti a dolgukat.
A szakszervezeti szövetség elnöke hangsúlyozta, a mezőgazdasági miniszter a tüntető gazdák valamennyi követelését teljesítette, de az élelmiszeripari ágazatnak is szüksége lenne a termelőknek megítélt kedvezményekre.
Példaként említette a gázolaj-támogatást, a nyersanyag beszerzéséhez nyújtott támogatást, az importáruval szemben védelmet nyújtó intézkedéseket és a kedvezményes hiteleket. “Nincsen rendjén, hogy az egyik irányba csak adsz és nem korlátozol semmit, a másik irányba meg nem adsz semmit, és mindent korlátozol” – fogalmazott Sorin Minea.
Forrás: Agerpres