Elküldték az Európai Bizottságnak az igazságügyi törvényeket
Az igazságügyi minisztérium elküldte véleményezésre az Európai Bizottságnak (EB) az igazságügyi törvényeket, illetve a büntető törvénykönyveket módosító jogszabályok tervezetét, az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében – számolt be tegnap a szaktárca.
A közleményben emlékeztetnek, hogy az új igazságügyi törvények tervezetei 2020 szeptemberétől 2021 tavaszáig közvitán voltak, következő lépésként véleményeznie kellett volna a javaslatokat a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM), hogy aztán a kormány, majd a parlament elé kerüljenek, a folyamat azonban tavaly nyáron elakadt. A minisztérium tavaly decemberben ismét elkezdett foglalkozni a tervezetekkel, beemelve ezekbe a közvita ideje alatt beérkezett javaslatok egy részét.
A tervezetek szövegét március végén, április elején véglegesítették, szem előtt tartva az Európai Unió Bíróságának legutóbbi döntéseit is. Az új igazságügyi törvények tervezeteinek, valamint a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításának véglegesítése a kormányprogram egyik kiemelt célkitűzése, ugyanakkor az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus és az Országos Helyreállítási és Reziliencia Terv fontos célkitűzése is – áll a minisztérium közleményében.
Forrás: Agerpres