Elkezdték a kampányt a szociáldemokraták
Összesen 102 illeték törlésére vonatkozóan nyújt be törvénytervezetet holnap a parlamenthez a Szociáldemokrata Párt. Ezt mai, bukaresti sajtótájékoztatóján jelentette be Liviu Dragnea pártelnök. A szociáldemokraták 2017. január elsejétől törölnék többek között a környezetvédelmi bélyegilletéket, több cégbírósági illetéket, több konzuli illetéket, az erkölcsi bizonyítvány igénylésekor fizetett illetéket, a rádió- és tévéilletéket, az ideiglenes útlevél igénylésekor esedékes többletilletéket és az Országos Nyugdíjpénztár által igényelt különféle illetékeket is.
Dragnea azt nyilatkozta, a párt felsővezetésével közösen döntöttek arról, hogy nem várják meg a szakértői kormány által kilátásba helyezett bürokráciacsökkentő intézkedéseket. Érvelésük szerint ugyanis az illetékek befizetésével hosszas sorbanálásoknak és számos megaláztatásnak teszik ki magukat az állampolgárok.