Elhunyt Tordai Tünde Tekla színművész
Évekig tartó, de méltósággal, hittel és reménységgel viselt szenvedés után, életének 54. évében elhunyt Tordai Tünde Tekla színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja – hozta nyilvánosságra közösségi oldalán ma a színház.
Tordai Tekla tanulmányait 1990 és 1994 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végezte, 1994. szeptember 1-jétől volt tagja a kolozsvári társulatnak. Az utóbbi években a Hegedűs a háztetőn, az Oidipusz, az Angyalok Amerikában és az Illegitim című előadásokban láthatta a közönség, filmen pedig Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotásában.
Tordai Tekla gyászszertartására február 1-jén, jövő csütörtökön kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában, római katolikus szertartás szerint, ezt követően innen kísérik utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe. A szertartás kezdési időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást – olvasható a színház oldalán.