Elhunyt Tompos Kátya színművész, énekes
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, ma hajnalban elhunyt Tompos Kátya, Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes – tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje.
Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. Édesanyja orosz származású. Gimnazista korában néhány évig Földessy Margit stúdiójába járt. 2001 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára járt.
Az egyetem elvégzése után 2005-2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007-2008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mese hangjáték főszerepével. Énekes szerepei is különösen figyelemreméltóak.
Fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze.
Tompos Kátya több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019). 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. Tompos Kátya külföldi gyógykezelésének finanszírozására gyűjtést, jótékonysági aukciót, koncertet, gálaestet is szerveztek, az összegyűlt összeg sorsáról később intézkednek – áll a közleményben.
Forrás: MTI