Elhunyt szerdán Ion Besoiu színész
Életének 85. évében elhunyt szerdán Ion Besoiu színész – erősítették meg az Agerpres hírügynökségnek az Uniter tagjai. Ion Besoiu 1931. március 11-én született Nagyszebenben, ahol a Színház- és Zeneakadémián diplomázott.
A nagyszebeni Állami Színház deszkáin debütált, majd Bukarestbe szerződött, ahol 1967-ig volt a Lucia Sturdza Bulandra Színház társulatának tagja, majd 12 éven át vezette igazgatóként ugyanezen intézményt.
Játékával olyan előadásokat tett emlékezetessé, mint Csehovtól a Cseresznyéskert, a Sirály, a Ványa bácsi és a Három nővér, William Shakespeare-től a Szentivánéji álom, Albert Camus-től a Caligula, Bertolt Brecht-től a Kurázsi mama és gyermekei és még hosszú a sor.
Ion Besoiu több mint 80 nagyjátékfilmben játszott. 2001-ben Nagyszeben díszpolgárává avatták. Ugyanebben az évben, hetvenedik születésnapja alkalmából Ion Iliescu elnök a Románia Csillaga állami kitüntetés lovagi fokozatával ismerte el színészi, színházigazgatói és pedagógusi életművét.