Elhunyt Jancsó Miklós kolozsvári színművész
Életének 70. évében, elhunyt Jancsó Miklós író, színművész, tanár. Jancsó Miklós Kolozsváron született, ott is érettségizett a Brassai Sámuel Középiskolában 1964-ben. 1968-ban fejezte be tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián, ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött, ahol 2001-ig tevékenykedett. 1996-tól a Babes–Bolyai Tudományegyetemen és a Protestáns Teológián oktatott művészi beszédet. 2004 októberében doktorált. 2001 és 2003 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alkalmazottjaként megszervezte a beszédtechnika oktatást. 2016-ig a Protestáns Teológián retorikát oktatott. 1989-től rendszeresen publikált. Anyanyelvápolással, színháztörténettel foglalkozó írásait az erdélyi magyar sajtóban közölte. 2008-ban a Román Írószövetség tagja lett. Temetése csütörtökön 12 órakor lesz Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben.