Elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója
Súlyos betegség következtében elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója. A gyászhírt a társulat hivatalos közösségi oldalán jelentették be szerdán délután.
„Személyében elveszítettük a vezetőt, aki három évtizeden át egyengette utunkat a műfajokon, vidékeken és határokon átívelő táncsétányokon és táncösvényeken. Halála mérhetetlen veszteség nemcsak a Háromszék Táncegyüttes, de az egész erdélyi néptáncélet számára. Munkaközösségünk őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak. Nyugodj békében, Gyuszi! Mindent köszönünk, hagyatékod őrizzük és visszük tovább!” – emlékeztek meg a Háromszék Táncegyüttes munkatársai.
Deák Gyula 1959-ben született Marosvásárhelyen majd gépészmérnökként diplomázott a kolozsvári Műszaki Egyetemen. Mérnökként Kézdivásárhelyre került 1984-ben, ahol elvállata a csavargyár tánccsoportjának irányítását és táncházat szervezett. 1990 óta a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Munkáját a Magyar Arany Érdemkereszttel és A táncművészetért díjjal ismerték el.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt