Elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze
Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében ma reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész – tájékoztatta a család az MTI-t.
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja élete végéig színpadon állt – írták a közleményben. Benedek Miklós 1946-ban született Budapesten, apja Benedek Tibor, a pesti kabarék elmaradhatatlan figurája volt. Emlékei szerint ötéves kora óta színész akart lenni.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályába járt. 1969-ben diplomázott, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1983-tól húsz évig volt a Katona József Színház tagja, itt kezdett el rendezni is. 1992-től tizenöt évig oktatott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Szabadúszó művészként az ország szinte minden színházában játszott vagy rendezett.
Benedek Miklóst 1981-ben Jászai Mari-díjjal, 1989-ben érdemes művész címmel jutalmazták. 1998-ban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2012-ben kiváló művész címmel ismerték el. 2016-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2020 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, tavaly szeptemberben a nemzet színészei közé választották a július 19-én elhunyt Balázsovits Lajos helyére.
Forrás: MTI