Elhalasztották a parlamentben a Kormányfő órája című vitát
Elhalasztották a parlamentben a Kormányfő órája című vitát, amelyen ma délelőtt részt kellett volna vennie a Viorica Dăncilă miniszterelnöknek.
A kormányfő a Cotroceni palotába ment, ahol részt vett az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszternek javasolt George Ciamba eskütételén – jelentette be a képviselőház jegyzője. A kormányfő meghallgatását a Nemzeti Liberális Párt képviselői kezdeményezték.
Kedden az Európai Parlament elfogadta a romániai jogállamiságról szóló határozatot, ugyancsak kedden az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus jelentését, ennek kapcsán hívták meg a kormányfőt a parlamentbe.