Elfogadták ma a fasiszta, rasszista vagy xenofób jelképeket tiltó törvénytervezet
A szenátorok elfogadták ma a fasiszta, rasszista vagy xenofób szervezeteket és jelképeket, valamint a béke- és emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben vétkes személyek kultuszának népszerűsítését tiltó törvénytervezet módosítását és kiegészítését. A jogszabály-tervezet mellett 87-en szavaztak.
A módosítás a bűncselekmények visszaszorítására is vonatkozik. A javaslat szerint a fasiszta, rasszista és xenofób jelképek készítése és árusítása, illetve azok terjesztés céljával való birtoklása 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetssel sújtható. Ugyanez a büntetés jár az ilyen jellegű zászlók, jelvények, egyenruhák, jelszavak, köszönési formák nyilvános használatáért is. Ugyanakkor ezek művészeti, tudományos, kutatási, oktatási célú alkalmazása nem számít bűncselekménynek. A Felsőház jogi bizottsága korábban annak is helyt adott a tervezetben, miszerint a Holokauszt nyilvános tagadása, jelentőségének minimalizálása 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbirsággal sújtható.
AGERPRES