Elfogadták az 5G hálózatok kiépítéséről szóló tervezetet
Döntő házként elfogadta a szenátus az 5G hálózatok kiépítéséről szóló tervezetet. A kormány által kezdeményezett jogszabály-javaslatot 117 támogató és 13 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a felsőház.
A törvénytervezet többek között kimondja, hogy 5G hálózatot csak olyan cég telepíthet Romániában, amelynek erre vonatkozó igénylését határozattal jóváhagyja a miniszterelnök, a Legfelsőbb Védelmi Tanács láttamozását követően. Amennyiben a tanács úgy értékeli, hogy az ország biztonságát fenyegető kockázatok merülnek fel, negatív véleményezést bocsát ki. Az 5G hálózatokat telepítő cégek kizárólag engedéllyel rendelkező fejlesztők által gyártott technológiákat, berendezéseket és szoftvereket használhatnak. Azok a cégek, amelyek megszegik ezt az előírást, üzleti forgalmuk 1 és 5 százaléka közötti összegnek megfelelő bírsággal sújthatók.
Forrás: Agerpres/Rador