Elfogadták a közalkalmazotti béremelésekről szóló sürgősségi rendeletet
Elfogadta a kormány mai ülésén a bizonyos közalkalmazotti kategóriáknak megítélt 10 százalékos béremelésről szóló sürgősségi rendeletet.
Az intézkedések a becslések szerint 2024-ben 1,2 milliárd lejjel terhelik meg a költségvetést. Mihai Constantin kormányszóvivő az ülést követően elmondta, a fizetésemelést két lépcsőben valósítják meg, júniustól 5 százalékkal, szeptembertől pedig újabb 5 százalékkal nőnek a bérek.
Az intézkedés a központi közigazgatásban, a kulturális intézményekben, a diplomácia területén, a cégbíróságon, a kormány, a minisztériumok és a parlament alárendeltségében működő, kizárólag saját bevételekből finanszírozott intézményeknél és hatóságoknál, illetve a legtöbb 20 ezer fős települések polgármesteri hivatalaiban dolgozókat érinti.
A sürgősségi rendelet azt is előírja, hogy a megyei környezetvédelmi ügynökségek alkalmazottainak bérét hozzáigazítják az Országos Környezetvédelmi Ügynökség alkalmazottaiéhoz. Ez is két lépcsőben valósul meg, júniusban és szeptemberben – tette hozzá a szóvivő. A jogszabály ugyanakkor lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy fejenként 500 lejig terjedő szemüvegvásárlási-támogatást biztosítsanak a munkaidejük jelentős részében képernyőnél dolgozó munkavállalóknak – mondta Mihai Constantin.
Forrás: Agerpres