Egyszerű indítványt nyújtottak be az egészségügyi miniszter ellen
Egyszerű indítványt nyújtott be a parlamentbe a Szociáldemokrata Párt Nelu Tătaru egészségügyi miniszter ellen.
A román emberek egészsége nem temetkezési vállalkozás címet viselő indítványt kedden 16 órától vitatja meg az alsóház, a szavazást szerdán tartják. A kezdeményezők indítványukban úgy fogalmaztak, az emberek egészsége minden kormány legfőbb prioritása kellene, hogy legyen, a jelenleg tisztségben levő kabinet azonban több ízben is kudarcot vallott és hazudott az embereknek. Az egészségügyi helyzet kezelését is a kudarcok közé sorolja az ellenzéki párt, hangsúlyozva, az elmúlt időszakban a miniszter legfőbb elfoglaltsága “a védőmaszkok nyugta nélküli árusítása” volt, ugyanakkor az ő nevéhez fűződnek az Unifarm és az Antibiotice Iaşi állami vállalatok igazgatótanácsát érintő “vitatott kinevezések” is.
“A liberális kormánynak érdekében áll fenntartani a félelmet és meghosszabbítani a készenléti állapotot, hogy továbbra is önkényesen rendelkezzen a közpénzekről, és közvetlenül odaítélt szerződésekkel, zsíros állásokkal szolgálja ki klientúráját” – fogalmaz az indítvány.
Forrás: