Egyre jobban törnek fel a kínai webshopok
Egyre nagyobb piaci részt szereznek meg a kínai webáruházak. Az emberek sokkal inkább választják a kétes eredetű és megbízhatóságú, de olcsóbb termékeket, hiszen annyira kedvező az ár, hogy úgy érzik lényegében nem veszítenek semmit.
Közben pedig egyre rövidülnek az ellátási láncok, hiszen a kínai online áruházakból egyenesen lehet nyomott áron megvenni a termékeket. Olyannyira alacsony ez az ár, hogy a legnagyobb távol-keleti e-shopok is veszítenek az eladásokon.
Természetesen nem akarnak csődbe menni, a cél az, hogy kiépítsék a fogyasztói bázisukat, ezzel pedig jól haladnak, mert ami tizenév alatt sikerült az Amazonnak például, azt a Temu egy év alatt összehozta, fogalmazott Fábián István közgazdász, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi kar Magyar Intézetének társult oktatója, akivel Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett tegnap esti Digitális Világ című műsorunkban. Ebből hallhatnak most egy részletet.