Egyetemi körkép: hogyan kezdik a tanévet Erdélyben?
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hétfőn hibrid oktatásban kezdi a tanévet. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese elmondta, hogy a fizika, kémia biológia, sport, színház illetve zene szakokon személyes jelenléttel zajlik majd az oktatás. Az előző félévben már felmérték azoknak a diákoknak a számát, akiknek nem volt eszköze az online oktatáshoz. Ebből az első évesek sem maradnak ki.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is hibrid oktatással kezd. Balási András, az egyetem rektorhelyettese elmondta, hogy a gyakorlati órákat úgy oldják majd meg, hogy ketté osztják a létszámot. A bentlakásokban is csökkentik a diákok számát, nagy hangsúlyt fektetve a higiéniai előírásokra.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem már egy hete megkezdte az iskolaévet. Dávid László, rektor elmondta, hogy Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is többé kevésbé hibrid oktatás zajlik. A diákok két-három hetes ciklusokban járnak be az egyetemre, vannak olyan szakok, amelyek kivételt képeznek.
A Marosvásárhelyi „Gheorghe Emil Palade” Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem szeptember 14-én online kezdte a szemesztert, jövőhéttől áttérnek a hibrid oktatásra. Nagy Előd, a MOGYTTE rektorhelyettese elmondta, hogy nem végleges még a helyzet, szerinte lehetetlen orvos, gyógyszerész oktatásban csak online tanítani. A parciális vizsgák valószínűleg online jelenléttel zajlanak majd.
Az összeállítást Farkas Júlia készítette.