Egy igazi európaitól búcsúzunk
Az Európai Bizottság elnöke részvétnyilvánító üzenetben emlékezett meg a tegnap elhunyt Göncz Árpádról, amelyben barátjának és igazi európainak nevezte a volt magyar köztársasági elnököt.
Jean-Claude Juncker szerint Göncz Árpád, “nemcsak Magyarországon, hanem Európában is a politikai térkép szilárd és tiszteletet érdemlő szereplője volt”. A volt magyar államfő “igazi európai volt, aki tudta, hogy országa helye Európában, a demokrácia tiszteletében és a jogállamiságban van” – fogalmazott Európai Bizottság elnöke. Göncz Árpád író, műfordító, politikus, a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke – aki tíz éven át, 2000-ig töltötte be az államfői tisztséget – életének 94. évében, tegnap, családja körében hunyt el.