Eddigi legnagyobb költségvetéséből gazdálkodik Kovászna megye
A megyei önkormányzat ma Szitabodzán tartott kihelyezett tanácsülést, amelyen elfogadták a 2022-es év költségvetését.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kijelentette, a megye összköltségvetése 89 millió euró, azaz 445 millió lej. Hozzátette, idén az építkezés éve lesz, hiszen költségvetés közel 60 százalékát fejlesztésekre, beruházásokra fordítják. Mint elmondta, idén visszaszorították a működésre fordítható költségeket és növelték az útépítési munkálatokra, a megye településeinek fejlesztésére, a szociális ellátásra és gyermekvédelemre, valamint az egyházak támogatására szánt összegeket.
Az összköltségvetés egyharmadát, 146 millió lejt a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház működésére és fejlesztésére fordítja a tanács. A költségvetés további egyharmadát, azaz 140 millió lejt útépítésre fordítják, emellett a költségvetés 15 százalékát a gyermekvédelem és más szociális tevékenységekre szánják. Tamás Sándor ugyanakkor kifejtette, 1 millió lejt tettek félre a civilek által szervezett szabadidős és kulturális tevékenységre, 2 millió lejt az egyházi pályázatokra, 150 ezer lejes ifjúsági alapot biztosítanak kizárólag az ifjúsági szervezetek részére. A vissza nem térítendő támogatásokat igénylő pályázatokhoz jóváhagyták a feltételrendszereket is, így hamarosan megjelennek a kiírások.
Forrás: közlemény/Marosvásárhelyi Rádió