
Donald Trump szerint az ukrajnai háborúért három ember felelős
Az ukrajnai háborúért három ember felelős, Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett Joe Biden volt amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – jelentette ki Donald Trump hétfőn a Fehér Házban.
Az amerikai elnök kifejtette, hogy az első számú felelős az orosz elnök, akinek nem lett volna szabad elkezdenie a háborút, de megjegyezte, hogy elődjének, Bidennek és Zelenszkijnek lehetősége lett volna megállítani azt. Az amerikai elnök kifejtette, hogy „amikor az ember egy háborúba bocsátkozik, tudatában kell lennie annak, hogy azt a háborút képes megnyerni, és nem kezd bele azzal, aki nála hússzor nagyobb, és aztán abban reménykedik, hogy az emberek majd adnak neki rakétákat”. Az amerikai elnök szerint ugyanakkor az ukrajnai háború lezárása jó úton halad.
Forrás: MTI