Domokos Gézára emlékeztek Sepsiszentgyörgyön
Születésének 90-ik évfordulója alkalmából Domokos Gézára, az intézményépítőre, irodalomszervezőre és politikusra emlékeztek Sepsiszentgyörgyön.
A Kovászna megyei önkormányzatnál tartott Esélyek 1989 előtt és után című emlékkonferencián az erdélyi magyar közélet három generációjának képviselői vettek részt. Jelene volt az RMDSZ jelenlegi elnöke Kelemen Hunor illetve Markó Béla a szövetség volt elnöke, valamint Novák Csaba Zoltán történész/szenátor. Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta, a konferencia az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában rendezvénysorozat része. Domokos Péter, Domokos Géza fia kifejtette, örül, hogy kétszer is kultúrember követte édesapját az RMDSZ élén, hiszen egyre inkább hiányzik a közéletből a széles látókör, az olvasottság, a tolerancia, a szerénység, és az ékesszólás képessége. A mai emlékkonferencián Nemes Levente színművész tolmácsolt Domokos Géza önéletrajzából részleteket, majd a résztvevők Zágonban megkoszorúzták Domokos Géza mellszobrát.