Diszkrimináció vádjával feljelentették Király András oktatási államtitkárt
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál jelentette fel Király András oktatási államtitkárt a Romani Criss, az “Impreuna” Ügynökség és a Roma- és Kisebbségjogi Közpolitikák Központja.
A civil szervezetek azt sérelmezik, hogy a kisebbségi oktatásért felelős minisztériumi tisztségviselő egy, a ziarulring.ro-nak adott interjúban kijelentette, hogy úgymond “soha nem íratná gyerekét olyan iskolába, ahol jelentős arányban tanulnak roma gyerekek”. Király András szerint egy szöveg-összefüggéséből kiragadott állítás-töredékről van szó. Az eredeti kijelentés így hangzott: „Visszatérve azokra az oktatási egységekre, ahol a roma diákok száma magas, ha érdektelenség, fejetlenség uralkodik, természetesen én sem íratnám ilyen helyre a gyerekemet”. A kiadvány a Király András nyilatkozatát tartalmazó cikkének azt a címet adta: Államtitkár: nem íratnám olyan iskolába a gyermekemet, ahol sok a roma. Király András teljesen szerencsétlennek tartja azt a gyakorlatot, hogy három-négy szót kiragadnak egy hosszabb gondolatból és ezt helyezik előtérbe. Az eljárásért viszont az újságírót terheli felelősség- szögezte le Király András.
KOLOZSVÁRI RÁDIÓ