Der Spiegel: egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból
Egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból, mert nincs meg a magyar kormánypárt tagságának megszüntetéséhez szükséges többség a jobbközép erőket összefogó pártcsaládban – írja mai számában a Der Spiegel.
A német hírmagazin értesülése szerint Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke tagpárti vezetőkkel telefonon folytatott megbeszélésein világossá tette, hogy jelenleg nincs meg a többség a Fidesz tagságának megszüntetéséhez, ami főként a nagyobb tagpártok hozzáállásának tulajdonítható. Az Európai Néppárt politikai közgyűlése tavaly március 20-án az elnökség és a Fidesz megegyezése alapján a Fidesz tagságának felfüggesztéséről határozott a párt kritikus álláspontja és a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a márciusi ülés utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fidesz egyoldalúan függeszti fel jogai gyakorlását a háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig.