Darius Vâlcov szerint nagyon jó eredménnyel zárultak az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások
Nagyon jó eredménnyel zárultak az RMDSZ-szel folytatott, költségvetéssel kapcsolatos tárgyalások – állította tegnap este Darius Vâlcov miniszterelnöki szóvivő.
Az Antena 3 televízió csatornának adott interjúban Darius Vâlcov azt mondta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel lezajlott tárgyalások során az állami költségvetés valamennyi tételét érintették, és 99 százalékban sikerült is megoldást találni a felmerülő kérdésekre.
A szóvivő közölte: ebben az évben körülbelül 3100 lej lesz a nettó átlagbér. Ez 50 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest, olyan körülmények között, hogy az infláció nem érte el az 5 százalékot. A magánszférában körülbelül 30 százalékkal, míg a közszférában közel 80 százalékkal nőtt a bérek átlaga – jelentette ki a miniszterelnöki szóvivő.