Csupán a luxus-adó növelése szerepel az IMF-megállapodásban
Csupán a luxus-adó növelése szerepel az IMF-megállapodásban – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A mai kormányülésen Victor Ponta megerősítette: a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval megkötött új megállapodásban kizárólag a szeszesitalok adójának, a jachtok és karórák luxusadójának növelése, illetve a házbérekből befolyó összegek után fizetett egészségbiztosítási járulék növelése szerepel.
A kormányzat ezekkel az intézkedésekkel kívánja kompenzálni a kenyér áfájának mérséklését, illetve a 740 lejnél kisebb nyugdíjak után fizetett egészségbiztosítási összegek kiesését – mondta még a kormányfő, majd hozzátette: a nyugdíjak megadóztatáshoz hasonlóan, az egészségbiztosítási hozzájárulás értékét 5 átlagbérnek megfelelő összeg szintjén fogják meghatározni. Az IMF-fel és a unióval aláírt szándéknyilatkozatot szeptember 10-edike körül hozzák nyilavánosságra.
Nem tartalmaz a teljes lakosságra érvényes adóemelést az IMF és a bukaresti kormány közötti szerződés – jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap romániai képviselője. Guillermo Tolosa megerősítette: az új megállapodás kizárólag a luxusadók emelésére és a lakbérek során befolyt összegek után fizetett egészségbiztosítási járulék emelésére terjed ki. A pénzügyi szakember hozzátette: a kormányzat nem késlekedett az állami vállalatok privatizációja tekintetében, az első versenytárgyalások kiírására még idén sor kerül.
RADOR/AGERPRES