Catalin Drulă szerint rémisztő az alkotmánybíróság döntése
Az USR elnöke, Cătălin Drulă ‘rémisztőnek’ nevezte az alkotmánybíróság döntését, hogy a képviselők és szenátorok különnyugdíjának eltörlése csak a jövőre vonatkozhat.
A politikus arra reagált a Facebook-oldalán, hogy az alkotmánybíróság megállapította: a juttatás visszamenőleges eltörlése sértené a jogbiztonság és a szerzett jogok védelmének alkotmányos elvét, tehát továbbra is jogosultak a különnyugdíjra azok a törvényhozók, akik a törvény hatályba lépése előtt legalább egy teljes mandátumon keresztül voltak képviselők vagy szenátorok.
Bejegyzésében az USR elnöke úgy vélekedett: a ‘jogbiztonság elvét’ ez esetben úgy kell értelmezni, hogy ‘az egyszer megítélt privilégium élethossziglan megmarad’. Szerinte ez az alkotmánybírósági döntés zöld utat ad más, szintén közpénzből fizetett kiváltságoknak is.
Drulă felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmánybíróság azt már nem tekintette a jogbiztonság megsértésének, amikor a kormány parlament előtti felelősségvállalással elfogadtatta az ‘adóemelési törvényt’. ‘Ezek szerint az rendben van, hogy a következő hónaptól azonnali hatállyal mindannyian megnövelt adót fizessünk, megsértve a jelenlegi adószabályozásokat. Éppen azok az intézmények vezetnek be igazságtalanságokat, amelyek az alkotmányos jogokat és köztársaságunk alapját hivatottak megvédeni’ – írta az USR elnöke.
Forrás: Agerpres