Bűnvádi eljárás indult Adrian Chesnoiu ellen
Az országos korrupcióellenes ügyészség temesvári irodája megindította a bűnvádi eljárást Adrian Chesnoiu volt mezőgazdasági miniszter ellen.
A jelenleg parlamenti képviselői tisztséget betöltő Chesnoiu ellen hivatali visszaélés és nem a nyilvánosságnak szánt információk felfedésére való felbujtás gyanújával indult meg az eljárás. Ugyanabban az ügyben bűnvádi eljárást indítottak Andrei-Cristian Răducanu, a mezőgazdasági minisztérium egyik vezérigazgató-helyettese ellen, valamint a minisztérium két másik volt tisztségviselője és egy cégvezető ellen is. A nyomozó hatóság szerint Chesnoiu 2022. február 9-e és április 11-e között utasította a minisztériumi vizsgáztató bizottság egyik tagját, hogy Andrei-Cristian Răducanunak szolgáltasson ki bizonyos vizsgatételeket, amelyeket a minisztériumi állások elfoglalásához szükséges versenyvizsgára dolgoztak ki.
A vizsgatételek egyes ‘kedvezményezett’ személyekhez kerültek, akik felhasználták azokat az írásbeli megmérettetésen. A vizsgatételeket jogtalanul megkapó vizsgázók közül az egyik a szóbelin esett ki, egy másik érdekében azonban maga a miniszter járt közbe, így a vizsgáztató bizottság annak dacára engedte át, hogy nem érte el a kívánt pontszámot. Az illető megkapta az osztályvezetői állást, és ebben a minőségében összesen 33.782 lejnyi fizetést utaltak át a bankszámlájára.
Forrás: Agerpres