Bűnügyi eljárás indult a Román Lottótársaság ellen
Az a gyanú merült fel az intézménnyel kapcsolatban, hogy licenc nélkül üzemeltetett játékgépeket, több mint 100 millió euróval károsítva meg így az államot. Olyan szerződéseket vizsgálnak át az ügyészek, amelyek 2005 és 2007 között köttettek a lottótársaság képviselői és három cég között. Utóbbiaknak görög részvényesei vannak. Emellett további 130 millió eurót akarnak behajtani a lottótársaságtól és a három magánvállalattól, azzal az indokkal, hogy 2009 után, amikor változott a szerencsejátékokra vonatkozó szabályozás, törvénytelenül tettek szert jövedelemre. A társaság ugyanis vásárolt 6263 szerencsegépet, ezeket azonban másfajta játékra jegyeztették be, amelyek más adóbesorolás alá esnek. Így tettek szert pluszjövedelemre.
MVR/DIGI24