Büntetőjogi eljárást indítanak Dan Sova ellen
A volt szállításügyi miniszter ma délelött a Korrupcióellenes Ügyészségen jelent meg kihallgatáson. A volt miniszternek magyarázatot kellett adnia egy az ügyvédi cége által a Turceni nevű cég modernizálása kapcsán kötött tanácsadói szerződéssel kapcsolatosan. Dan Sovat hivatali visszáéléssel vádolják az ügyészek.
A közlemény szerint Dan Sova-t hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják: a vádhatóság szerint a Sova és társai ügyvédi iroda olyan szerződéseket kötött 2007-ben két olténiai hőerőművel, amelyek 71 millió lejes kárt okoztak az állami tulajdonban lévő energetikai létesítményeknek, az ügyvédi irodának mégis 3,4 millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat fizettek ki.
Gyanúsítottként kezelik a Rovinari és Turceni-ügyben Dan Şova volt szállításügyi minisztert – ezt maga az érintett nyilatkozta az Országos Korrupcióellenes Igazgatóságtól való távozása után. Dan Şova azt mondta, szerinte Sorin Blejnar az Adó- és Pénzügyi Hivatal volt elnöke feljelentése nyomán indult vizsgálat, és ezt normálisnak tartja, viszont ez nem jelenti azt, hogy bűnös is.
DIGI24