Bulgáriában is kezeltethetik magukat a romániai betegek
Bulgáriában is kezeltethetik magukat a romániai betegek, annak az egyezménynek az értelmében, melyet tegnap kötött meg a kormány a bolgár hatóságokkal.
A kormány közleménye szerint mindkét ország polgárai igénybe vehetik az egészségügyi szolgáltatásokat, illetve a másik államban is beszerezhetik azokat az orvosságokat, melyek saját országukban nem találnak. Az egyezmény értelmében ugyanakkor mindkét kormány jogosult arra, hogy a másik állam területén bejegyzett forgalmazóval kössön szerződést a gyógyszerellátás érdekében. Az egyezmény célja, hogy attól a céggel vásárolják az orvosságokat, amelyek jobb árban kínálják azokat. A tervek szerint olyan jegyzéket állítanak össze, mely a gyógyszerárak függvényében a legkedvezőbb és közösen állapítják meg a kialkudott összegek titkosítását.