Bukarest és mindenik megye kezelni tud egy földrengés során kialakult helyzetet
Bukarest és mindenik megye rendelkezik a szükséges potenciállal, hogy egy földrengés során kialakult helyzetet kezelni tudjon – erről biztosított újságírói kérdésre válaszolva az egészségügyi minisztériumi államtitkára. Raed Arafat szerint ugyanakkor érdemes kivizsgálni, hogy nem-e kelt pánikot a lakosság körében egy várhatóan erős földrengésről szóló hír. A szakember szerint a hír közzététele előtt mindenképpen azt kellett volna tudatosítani a lakosságban, hogy egy földrengéses helyzetben mit lehet tenni.
Az Országos Szeizmológiai Intézet tiszteletbeli igazgatója szerint vélhetően egy nagy és mély földrengés következik be az elkövetkező időszakban Vrancea térségben. Gheorghe Mărmureanu szerint a várható földmozgás inkább Moldova keleti részét, Tulceat és az ukrajnai Odesszát veszélyezteti, Bukarestre és Jászvásárra nézve nem jelent majd nagy veszélyt. Az eddigi mérésekre alapozó szakember elmondta: a rengés 7,7-7,9 tizedes erősségű is lehet.
RADOR/MASZOL