Brüsszelben tüntettek európai méhészek
Az olcsó import és a hamisított méz ellen tüntettek európai méhészek Brüsszelben.
Azt nehezményezik, hogy nagyon sok hamisított importméz került forgalomba, ezek kilójáért egy eurót kérnek, ennyire olcsón pedig a méhészek nem képesek mézet előállítani. Az egyesület becslése szerint legalább 20 ezer tonnányi hamisítvány érkezik Európába évente. A méhészek azt szeretnék, ha Brüsszel világos szabályokat hozna a megjelölésben. Az európai boltokban jelenleg a kevert mézekről csak az derül ki, hogy Európában vagy Európán kívül készültek. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a méhészet támogatása a méhek miatt is fontos, amelyeknek kiemelt szerepük van a globális élővilágban. A méhészek szerint a rovarirtók használata nagy veszélyt jelent a populációra. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a következő három évben 120 – 180 millió eurót fordítson Brüsszel erre az ágazatra. Az Európai Unió tagállamainak képviselői január végén tárgyalnak majd ügyről.