Brüsszelbe is eljutott a medvekérdés
Borboly Csaba Hargita megye tanácsának elnöke nemrég a régiók tanácsának soros ülésén vett részt Brüsszelben, ahol többek között a székelyföldi medve kérdésről is beszámolt.
A szakbizottsági ülésen Borboly hozzászólt a Hozzájárulás az EU madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvének célravezetőségi vizsgálatához című munkadokumentumhoz is. Megemlítette, hogy Hargita Megye Önkormányzata jelentést készített a megyében előfordult vadkárok és medvetámadások ügyében. Ismertette a medvepopuláció romániai adatait: a hivatalos adatok szerint az európai medveállomány 40 százaléka Romániában található, a brassói egyetem kutatása szerint 2013-ban közel 6200 medve élt Romániában.
„A biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia nem veszi figyelembe azt, hogy bizonyos védett állatok nagy veszélyt jelentenek az emberi életre. A fentiek értelmében javasolom a medvepopuláció valamilyen szintű szétosztását, elszállítását más, hasonló adottságokkal rendelkező élőhelyekre, illetve egy saját kezdeményezésű jelentés kidolgozását a probléma lehetséges megoldásait illetően. Fontos, hogy a Hozzájárulás az EU madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvének célravezetőségi vizsgálatához című saját kezdeményezésű véleménytervezet kitérjen erre a problémakörre, és vizsgálja külön-külön a régiók problémáit” – jelentette ki Borboly Csaba Brüsszelben. Az interjút Kurta Kinga készítette.