Brassóban több politikus is kihasználta az új törvényt
Brassóban átiratkozott a Demorata Liberális Pártba a Dan Diaconescu – féle Néppártból két megyei tanácsos, egy helyi tanácsos és egy alpolgármester.
Szeptembertől kormányrendelet értelmében 45 napig bárki átléphet egy másik pártba, anélkül, hogy a helyi hatóságoknál betöltött tisztségét elveszítené emiatt. A két Brassó megyei tanácsos azzal indokolta tettét, hogy nem értenek egyet a Dan Diaconescu féle Néppárt és a kormánypárt közti egyezséggel. A Brassói Helyi Tanácsból egy tanácsos kérte átiratkozását az említett pártból a Demokrata Liberális Pártba. Sőt, Alina Durbacă alpolgármester asszony is úgy döntött, hogy ezentúl nem a Dan Diaconescu féle Néppártba, hanem a Demokrata Liberális Pártba kíván tartozni.
Mint mondta, így könnyebb lesz véghezvinnie azokat a célkitűzéseket és programokat, amelyeket tisztségének betöltése kezdetén elgondolt. A Demokrata Liberális Párt Brassó megyei szervezetének elnöke, George Scripcaru polgármester közölte, hogy a megye többi településeiről is átigazolnak majd az általa vezetett politikai pártba a Dan Diaconescu féle Néppárt jelenlegi tanácsosai.
MVR/Petki Judit