Brassóban újabb 108 koronavírus-fertőzést jegyeztek
A legutóbbi hivatalos jelentések szerint Brassóban 108 koronavírusos megbetegedésre derült fény 24 óra alatt.
A járvány kitörése óta a megyében 2811-en betegedtek meg, közülük 1716-an már meggyógyultak. Jelenleg 243 pozitív teszteredménnyel rendelkező személy otthon tartózkodik elkülönítésben. A kórházakban 412 koronavírussal fertőzött beteg fekszik. Dr. Andrea Moldovan, a brassói Járványkórház orvosigazgatója kifejtette egy tévéadásban, hogy jelenleg a beutalások száma nagyobb a kiutalásokénál. Sok beteg egyelőre még otthon tartózkodik, arra várva, hogy esetleg bekerülhet a kórházba.
Az orvosnő elmondta, még nem késő tudatosítani, hogy rajtunk múlik a járvány további alakulása. A Prefektusi Hivatal közleménye szerint az utóbbi napokban sűrűn ellenőrizték a nagyobb tömegeket vonzó helyeket, mint például piacokat, bevásárló központokat, vendéglátóhelyeket. Az utóbbi napon összesen 111 bírságot osztottak ki a járvány megfékezését célzó törvények megszegése miatt.
Forrás: Marosvásárhelyi Rádió/Petki Judit