Brassó történelmi belvárosát kikerülő utat tervez a Polgármesteri Hivatal
A városrendezési tervet a héten terjesztik szavazásra. Már 2012 óta elkezdték tervezni azt az utat, amely kikerülné Brassó történelmi belvárosát, és a régi városfalakon kívül, a Warthe-dombon közelítené meg a Bolgárszeget. Mostanra már elkészült a városrendezési terv, amelyet a Helyi Tanács hétvégi ülésén szavazásra bocsájtanak.
A Városháza szóvivője, Sorin Toarcea közölte, hogy az út megépítését már jóváhagyta a Művelődési Minisztériumon belül működő szakbizottság is. Az út ugyanis három történelmi műemlék, a Fehér, a Fekete és a Graft bástya közelében haladna el. A tervezők elképzelelése szerint az Áprily Lajos Főgimnáziumtól induló út a Graft patak túlsó oldalán, a Warthe-domb erdős részén haladna előre. A bástyák közelében alagutakat terveztek, ezen jutnának fel a Szülészetig az autók és a buszok. Az új úttal megvalósítható lenne, hogy Brassó belvárosából teljesen kizárják az autós forgalmat és az ígéretek szerint megmaradna az a gyalogút is, amely jelenleg a várfal tövében húzódik. A közvita tárgyává tett tervet azonban sokan ellenzik, egyrészt mivel attól tartanak, hogy az autósforgalom miatt megbomlana a csendes és szép városrész varázsa, illetve szennyezettebb lesz. Másrészt azért aggódnak, hogy az alagutak miatti fúrások és a közelben tervezett emeletes parkolóház munkálatai olyan rezgéseket idéznének elő, amelyek az őrtornyok megrongálódásához vezetnének. A terv ellenzői az interneten aláírásokat gyűjtenek panaszlevelükre.
Petki Judit/MVR