Brassó megyében is korlátozzák a teraszok nyitvatartását
Mától minden Argeș, Brassó, Konstanca, Dâmbovita, Ilfov, Prahova és Galac megyében illetve a fővárosban található terasz, klub és bár köteles lesz zárva tartani este 11 és reggel 6 óra között.
A korlátozás a járvány visszaszorításának céljával a következő két hétben érvényes, és vonatkozik minden olyan magánrendezvényre is, amelyeket az említett helyiségekben szoktak megszervezni. Az Országos Készenléti Bizottság azzal indokolta a szigorításokat, hogy éjfél után a teraszok, bárok vendéglátóipari egységből szórakozóhelyekké alakulnak, ahol nehéz vagy lehetetlen a fizikai távolságtartás betartása, így ezek fertőzési gócokká alakulnak. Ugyanakkor a járvány alakulása miatt eddig 19 megyében és a fővárosban tették kötelezővé a maszkviselést a zsúfolt kültéri helyeken; piacokon, vásárokban, a templomok udvarán, az állomásokon és a buszmegállókban.