Bódottá – a Honeybeast Marosvásárhelyen
Ma este Honeybeastűl szól a Vásárhelyi Napok, hiszen este 8-tól a magyarországi Honeybeast áll színpadra a Ligetben. A zenekar háromszor próbálkozott a megalakulással, és mint a mesékben a harmadik nekifutás lett a legsikeresebb.
Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget A Legnagyobb hős című dalukkal, mely az Eurovíziós Dalfesztivál magyar selejtezőjén a 435 pályázó közül a legjobb 30-ba, ezáltal A Dal című műsorba kerül, és három adáson át közönségszavazással a döntőig, a legjobb 8-ig jut, ahol azonban a zsűri már nem ad lehetőséget a legjobb 4-be, és ezáltal az Eurovíziós Dalversenybe kerülésre. Ettől függetlenül az év egyik legnagyobb slágerévé válik: a MAHASZ 2014-es eladási toplistáján az első helyig jut, YouTube-on több milliós nézettséget ér el.
A marosvásárhelyi koncert előtt telefonon értük utol a Honeybeast énekesét, Tarján Zsófiát, akit nem csak beszéltettünk, hanem énekeltettünk is:
Műsorvezető-szerkesztő: Kiss Dénes és Kányádi Orsolya