Biciklitúra a környezettudatos nevelésért
Biciklitúra indult ma 11 órakor Marosugráról, a romániai gyerekek környezettudatos nevelése érdekében. A The European Nature Trust Alapítvány által szervezett The Wild Tansylvanian Bike Ride elnevezésű biciklitúra már második alkalommal került megszervezésre, idén formálisabb felállásban, tizenöt biciklis részvételével, akik nemcsak Angliából, hanem az Egyesült Államokból, Brazíliából és Ausztráliából is érkeztek. Mindegyikük 3000 Fontot adományozott, hogy részt vegyen ezen a túrán, a cél pedig egy autóbusz megvásárlása a ,,A vadon királysága” mobilis oktató program számára, amely bejárja többek között Brassó és Kovászna környékét, felkarolva körülbelül húszezer iskolást egy évben, azzal a céllal, hogy a gyerekeket a buszon különböző audiovizuális elemek, filmek segítségével és jó tanárokkal Románia ökoszisztémájáról informálják, tanítsák, összehasonlítva az európai standardokkal. ,,Ezáltal amikor a buszról leszállnak, büszkék lehetnek arra, hogy itt élnek, a természeti örökségekre és azért, hogy kik is ők valójában. Fontos az új generációval kezdeni, de az is, hogy a mi generációnk adja át nekik ezt a tudást és megértse az ökoszisztéma törékenységét.”- nyilatkozott Paul Lister, a The European Nature Trust Alapítvány megbízottja.
A biciklitúra őszhossza 250 kilométer, érintve többek között Kundot, Segesvárt, Fehéregyházát, Törcsvárt, a végcél pedig Bukarest.
Paul Lister elmondta, most már egy évente megrendezendő esemény lesz és úgy gondolja, egyre több ember csatlakozik majd ehhez az akcióhoz, hogy felfedezzék Erdély szép tájait, élvezzék a friss levegőt és a természetet.
MVR