Bezárás veszélye fenyegeti a sepsiszentgyörgyi Írisz házat
A kormánytámogatások csökkentése miatt január elsejétől nem működhet tovább a felnőtt fogyatékkal élők nappali központja.
Idén a költségek felét biztosította a román állam, a másik felét pedig külföldi támogatásokból fedezték, mutatott rá Makkai Péter református lelkész, az Írisz Ház igazgatója. Hozzátette: a Román Kormány, jövő évre mindössze 30 ezer lejjel támogatja az Írisz Házat. Ez az összeg minden ellátott után alig 70 lejt jelent havonta. Ha nem történik csoda, akkor januártól bezárják az Írisz Házat, közölte Makkai Péter. Sepsiszentgyörgyön az egyetlen, civilszervezet által működtetett, felnőtt fogyatékosokat ellátó nappali központjában 35 személyről gondoskodnak és havi ellátásuk – fejenként – 300 lejbe kerül. Hozzátette: fellebbeznek a döntés ellen, de minden illetékes szabadságon van. Háromszéken mintegy 2700 fogyatékost tartanak számon.
Kovács Zsolt