Bevándorlókat és egy bolgár embercsempészt fogtak el a hatóságok
A Dunán motorcsónakkal átszállított, a folyam romániai oldalán partra szálló szíriai bevándorlókat és egy bolgár embercsempészt fogtak el a román hatóságok a bolgár-román határszakaszon – közölte ma a román határrendészet.
A határsértőket a két ország közötti toloncegyezmény alapján visszaadták a bolgár hatóságoknak, az őrizetbe vett bolgár férfi ellen tiltott határátlépés segítése és embercsempészés gyanújával indítottak bűnvádi eljárást. Ma számolt be a határrendészet arról is, hogy hajnalban a magyar határrendőrök és az Arad megyei csendőrség támogatásával Magyarországra átszökni próbáló, 17 tagú csoportot tartóztattak fel Nagylak térségében. Az iráni és iraki állampolgárok 50 méternyire közelítették meg a mezőn a magyar határt. Kihallgatásuk során kiderült, hogy többségük már menedéket kért Romániától. Elmondásuk szerint azért akarták illegálisan átlépni a határt, hogy bejussanak a schengeni övezetbe.