Beiktatták a pártszövetségek regiszterébe az Erdélyi Magyar Szövetséget
Beiktatták a romániai pártszövetségek regiszterébe az Erdélyi Magyar Szövetséget, jelentette be szerdai, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Csomortányi István.
A pártszövetség EMNP-s társelnöke szerint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt összefogásából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség számára már semmi akadálya nincs, hogy közös listákat, polgármester és megyei tanácselnök jelölteket állítson a szeptember 27-i választásokra. Kovászna megye 42 közigazgatási egységéből 30-ban közös jelöltlistát indít az EMNP és MPP összefogásából létrejött EMSZ, illetve 16 háromszéki településen polgármester jelöltjük is lesz, jelentette be Mezei János társelnök. Hozzátette: háromszéki megyei tanácselnökjelöltként Bálint Józsefet, az EMNP háromszéki elnökét, korábbi sepsiszentgyörgyi alpolgármestert és tanácstagot indítják. Mezei János – aki Hargita megyében indul tanácselnök jelöltként – elmondta: Bálint Józseffel vállvetve szeretne dolgozni, hiszen ráfér a két székely megyére, hogy olyan vezetése legyen, amely a nemzeti oldalt képviseli.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt